 |
L'Eglise Aristotelicienne Romaine The Roman and Aristotelic Church
Forum RP de l'Eglise Aristotelicienne du jeu en ligne RR
Forum RP for the Aristotelic Church of the RK online game
 
|
| Voir le sujet précédent :: Voir le sujet suivant |
| Auteur |
Message |
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 15141
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
 Posté le: Jeu Juin 01, 2023 3:00 am Sujet du message: [HUN]A Tugorok Könyve - Az arkangyalok - |
 |
|
| Citation: | 
Az erények könyve
Könyv 1. Az arisztotelészi mítosz
Az arkangyalok
- Gábriellel(mérséklet arkangyal, szemben Leviatánnal, a harag démoni hercegével.)
- Galadrielle (arkangyal megőrzés, ellentétben Azazellel, a falánkság démonának hercegével.)
- György (a barátság arkangyala, szemben Belzebub, a fösvénység herceg démonával))
- Mihály (az igazságosság arkangyala, szemben a Sátánnal, az irigység démonának fejedelmével.)
- Miguaël (az önátadás arkangyala, szemben Beliallal, a büszkeség démonának fejedelmével.)
- Raphaëlla (a meggyőződés arkangyala, szemben Asmodeusszal, a kéjvágy démonának hercegével)
- Sylphaël (öröm arkangyal, ellentétben Luciferrel, az acedia démon hercegével.)
|
_________________
Derničre édition par Kalixtus le Jeu Juin 01, 2023 3:12 am; édité 1 fois |
|
| Revenir en haut de page |
|
 |
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 15141
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
| Posté le: Jeu Juin 01, 2023 3:04 am Sujet du message: |
|
|
| Citation: | 
Szent Galadriel arkangyal legendája
Sötét gyerekkor:
Galadriel azon nehéz időkben született, mikor Oanylon városa a bűnt hordozta magán.
Családja azok közé tartozott, kik azt állították magukról, hogy az erősekhez tartoznak, ők irányították a szarvasmarha kereskedelmet. Felsőbbrendűségüket másokkal is éreztették, elbarikádozták magukat egy hatalmas épületben, amely azon a hegyen volt, mely beárnyékolta egész Oanylon városát.
Galadriel ebben a tartós ellentétekkel küzdő világban nőtt fel, a szobája és házuk fogságában. Csak egy egyszerű gyerek volt, nem kért semmit, s beérte azzal, ami megadatott neki. Semmit se tudott a Magasságosról egész gyerekkorában. Meséltek neki a város történelméről, ahol Oane, mint erős ember szerepelt. Nemsokára testvérei elutasították őt, mivel túl gyenge volt. Gyakran egyedül volt, a padláson élt és csak kétszer kapott enni, ebédre és vacsorára. De eljött az a nap, mely mindent megváltoztatott. Mikor a szolgáló jött, hogy elvigye a tányérokat ebéd után feltárta a fényt, amely egy csapóajtó mélyén rejtőzött: könyveket, melyeket Galadriel még sohasem látott. Szerencsére a könyvek mellett talált gyertyákat és egy kis tárgyat, melynek segítségével apró tüzeket lehet gyújtani. Így magától tanult a padláson, s észrevette, hogy az tele van könyvekkel. Egy nap épp egy gyógynövényekről szóló könyvet fejezett be, s új tanulnivaló után nézett. Egy pergamengyűjteményt talált, melynek sok oldala nagyon kopott volt. A címe „Az Útmutató” volt. Ez a könyv elmesélte Oana és a város alapításának történetét, és felfedte Galadrielnek az Úr létezését. Ettől a naptól kezdve minden nap imádkozott, Vasárnapként kicsit hosszabban, hogy többet beszélhessen Vele, mint ahogy egykoron a lakosok tették, kik vezetőjük sírjánál összegyűltek.
A szabadság:
Egy nap hatalmas felfordulásra ébredt. Újból megtámadták a házukat. Ez volt a csúcspontja az emberség bukásának, s a város tömegsírrá alakult, ahol mindenki ölte egymást és virágzott a paráználkodás. Eljött az ideje, hogy Galadriel családja megfizesse az emberek romlottságának árát, kik Istent és az Ő szeretetét elfeledték.
Az egész családot és az összes szolgálót meggyilkolták, a nőket megerőszakolták, mielőtt brutálisan kivégezték volna őket. Galadriel a tetőn bujkált és a fosztogatás ideje alatt folyamatosan imádkozott. Pár nap múlva, amely alatt egy falatot sem evett, végre lemászott a padlásról. A ház teljesen megsemmisült, semmi se maradt a helyén, mindent elloptak vagy széttörtek. A hegyekbe menekült, ahol egyedül élt, mielőtt a városba visszatért volna. A városban talált még embereket, kik hittek Istenbe és az Ő szeretetében. Velük együtt ahol csak tudott segített az embereknek, mindig keveset evett és ivott és csak régi ruháit viselte. Ebben az időben ő a szegényeket és gyengéket segítette, nagylelkűségét és alázatát mindenki megismerte, aki csak vele volt.
A megvilágosodás:
Ez akkortájt volt, mikor Isten Oanylone lakosságához szólt és bejelentette a város elpusztítását. Akkortájt volt, mikor a bűn hét embere (Démonhercegek), ahogy Galadriel nevezte, feltűntek és a város egy része felett átvették az uralmat, s ott lázadást szítottak Isten ellen. Galadriel az ellenkező táborban volt, azokkal, akik még hittek a Mindenhatóban és az emberek bűneit alázattal helyettesítették. Hat nap alatt, ameddig ez tartott, Galadriel Rafaellával, Mihállyal, Syphaëllel, Gáborral, Györggyel és Miguaëllel imádkozott. S velük együtt ugyanígy tettek azok a férfiak és nők, kik csatlakoztak hozzájuk. A hat nap alatt Isten kétszer szólt hozzá. Az első alkalommal, mikor egy nő az élelmiszerhiány miatt haldokolt. Azt mondta neki:
- Galadriel, azon hét ember egyike, kik a legnagyobb erény megtestesítői, te vagy az, aki a legkevesebbet birtokolt és sohasem érezted a vágyat, hogy valamit megszerezz. Segíts ennek az asszonynak, hogy bizonyítsad nekem, hogy te a szerénységet testesíted meg, s akkor megjutalmazlak.
A következő két nap Galadriel csak kenyérhéjat evett és így megmentette a nő életét, mivel az adagja többi részét neki adta. A harmadik nap Isten újra szólt Galadrielhez s hasonlóakat mondott, mint első alkalommal:
- Galadriel, azon hét ember egyike, kik a legnagyobb erény megtestesítői, te vagy az, aki a legkevesebbet birtokolt és sohasem érezted a vágyat, hogy valamit megszerezz. Mindent, mi tied add oda társaidnak, hogy bizonyítsad nekem, hogy te a szerénységet testesíted meg, s akkor megjutalmazlak.
Galadriel mindent odaadott, még a ruháját is, amit eddig használt kölcsönadta egy nőnek. Hálából az adakozásáért társaitól, minden nap elég élelmet kapott, amelynek a maradékát másnak odaadta. Eljött a hetedik nap, a föld megremegett, lángok törtek ki a földből és az egész várost elárasztották. Galadriel hat társával és követőivel el tudtak jutni a dombokhoz, s onnan nézték végig a katasztrófát. Ott a fény szállott rájuk. Galadrielt, Rafaellát, Mihályt, Syphaëlt, Gábort, Györgyöt és Miguaëlt érte a megtiszteltetés, az alázatuknak és erényeiknek köszönhetően, melyeket megtestesítettek, hogy ezentúl arkangyaloknak hívhassák őket. Az ő követőik lettek az angyalok, kik bebizonyították, hogy a megbocsátás irányi vágyuk hajtja őket.
Az arkangyal:
Alázatuknak és szerénységüknek köszönhetően, amit megtestesítettek, arkangyalok lettek, Galadriel egyike lett Isten hét segítőjének, akiknek a feladata az emberek megsegítése volt, amikor csak lehetséges. Ezen felül a Név Nélküli Teremtmény elleni küzdelem. Galadriel buzgón teljesítette a feladatot, amellyel Isten megbízta. A kezdeti időszakban, míg Arisztotelész meg nem született, tehetetlenül nézte, ahogy az emberek a pogányságot felveszik. De a próféta megszületése sokat változtatott, sok embert megihletett az út, mely az örökkévalóságba vezet. Minden imádságra elment Galadriel a földre, s megadta a megbocsátást. Sohasem fejeződött be a háború az értelmetlen falánkság ellen.
Egy nap lejött a földre, mert egy fiatal fiú hívta őt, s a segítségét kérte. A gyerek egyedül ülve sírdogált és imádkozott az ágyán egy nagy és szép szobában, ahogy meglátott egy szőke hajú nőt, ki felé tartott könnyű és egyszerű fehér ruhájában és két szárnya a hátán tiszta fényt sugárzott. A fiú felé fordult:
-Galadriel arkangyal vagyok, hívtál engem és én válaszoltam a hívásodra. Mondd el nekem, miben tudok segíteni.
A fiú, akit Galadriel szépsége és tisztasága meglepett, válaszolt neki:
- Apám, ennek a földnek a királya, arra kényszerít engem, hogy annyit egyek és igyak, mint egy harcos, mert úgy gondolja, hogy túl gyenge vagyok. De én nem szeretném az összes ételt megenni és bort meginni, mint ahogy ezt ő és az udvara teszi.
Galadriel megrázta a fejét és miközben a levegőbe emelkedett, hogy egy szárcsapásra eltűnjön válaszolt neki:
- Meghallgatásra találsz, fiam.
Aztán eltűnt az égen két felhő között. A következő nap a király raktárai mind üresen álltak, s ő maga, aki minden nap olyan sok élelmet vett magához, s ezt most nem tehette meg, meghalt. A fia lett a király és ettől fogva nem volt ebben a királyságban egy túlsúlyos ember se.
Egy nap Isten személyesen kérte fel Galadrielt egy feladat elvégzésére. Magához hívatta és amint alázatosan előtte állt azt mondta:
- Galadriel, most meg kell keresned nekem valamit. Menj az elfeledett földre, ahol Oanylon városa feküdt. Azt szeretném, hogy hozzad el nekem a Név Nélküli Teremtmény koronáját.
Galadriel elindult a hosszú útra. Az elfeledett földet csak az angyalok ismerték és egy ember se tudott oda belépni, mert oda csap berepülni lehet. Ott csak elszáradt feketeföld van élet és víz nélkül. Galadriel Oanylon helyén egy hatalmas oszlopot talált. Napokig kutatott sikertelenül a Név Nélküli Teremtmény koronája után. Kétségbeesve gondolt arra, hogy elhagyja a helyet és szégyenteljesen visszatérjen a Paradicsomba, hogy sikertelenségét megoszthassa az Úrral. Ekkor egy hatalmas repedésben valami elkezdett rezegni. Galadriel megértette, hogy a Korona a földben van. Elindult lefele és hála az Isteni fénynek, amely körülvette, útja kivilágított volt.
A földben megtalálta a koronát egy kis földdarabon, melyet láva vett körül. Felbecsülhetetlen, színarany és csomó drágakővel kirakott, a Név Nélküli Teremtmény büszkeségéből született. Galadriel felvette a koronát a földről, ekkor megtámadták. A Név Nélküli Teremtmény személyesen ugrott rá és sötétségével körbefontja. S bár napokig harcoltak se a fény, se a sötétség nem tudott győzedelmeskedni. Ekkor jelent meg György az igazságosság arkangyala, hogy segítsen Galadrielnek. Átszúrta a Név Nélküli Teremtményt lándzsájával, aki így menekülni kényszerült. György Galadriellel és a koronával együtt visszatért a paradicsomba. Ott Isten széttörte a koronát, mely a kapzsiság szimbóluma volt és isteni kegyelemben részesítette Galadrielt a Név Nélküli Teremtmény harcáért.
Ezen szöveg egy régi pergamen fordítása, amelyet körülbelül tíz éve találtak meg újra egy görög szigeten. Szerzője ismeretlen és rossz állapota miatt sokáig tartott lefordítani.
|
_________________
|
|
| Revenir en haut de page |
|
|
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 15141
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
| Posté le: Jeu Juin 01, 2023 3:11 am Sujet du message: |
|
|
| Citation: |
Szent Rafaella arkangyal legendája
Kétségek
Az öreg hölgy naplementéig gyalogolt. Sokat szenvedett, miközben mozgott. Három hónapja érezte, hogy ereje csökken és lábai kezdik cserbenhagyni. De ő mégis ment, és ment, csak aludni és erőt gyűjteni állt meg. Tudta, kit kell megtalálnia. Egy kis házban lakott a keresett félszemű ember, aki magát „az időn kívül születettnek” hívta. Leszállt az éj, s a vándor attól félt, hogy nincs hol aludnia, és az útvonal se tetszett neki.
Tovább folytatta útját sietve, s elhatározta, hogy az élete árán is megérkezik a célhoz. Ha meghal, akkor vége lesz. Szülei megmondták neki, hogy a halál után élni fog, Isten ott volt, hogy megmentse. De ez lehetetlen, ha Isten ott lett volna, akkor nem lett volna ennyi nyomorúság, és nem létezne élet sem. Miért kellett elkülöníteni, csak azért, hogy a halála után visszatérjen Hozzá? Ez a történet tényleg nem az igazságot tartalmazza. Ez következik be, amennyiben nem érkezik meg hamarosan. Az Úrról szóló történet, kezdte idegesíteni az öreg hölgyet. Pánikba esett, majdnem futott, minden erőfeszítés, amit eddig megtett: erős volt; ez ayonban már többé nem lehetéses. Nyelt egyet, és szembe fordult az ürességgel (vagy úgy hitte azzal), majd sikított.
„Ha létezel, mutasd meg magadat! Ne rejtegesd magad, akkor se, ha képtelen vagy szeretni azt, amit megteremtettél, vagy ha képtelen vagy fenntartani a kötelezettséged, vagy amennyiben neked a saját örömödért kell ezt a világot szenvedtetni. Mutasd meg magad!”
Tomboló harag volt a szegény hölgy fejében, ahogy várta, hogy Isten, akiről már sokat hallott, de még sosem látta, megjelenjen előtte. Az volt a legmeglepőbb, hogy ő, aki nem hitt semmiben, meg volt győződve arról, hogy meg fogja kapni a választ. Egy válasz, amelynek természetesen lennie kell, de nagyon messze a remélt helytől. Nem számít, hogy mi más van a szívében, mélyről az igazság kiáltott.
Kinyilatkoztatás
A megígért halálos áramlás helyett egy lágy fény árasztotta el, ami nem tudni honnan jött. Olyan volt, mintha a sötétség is ragyogna.
A hang hallhatóvá vált, egyszerre jött mindenhonnan és sehonnan. Megnyugtató volt, és úgy tűnt az idő mélyéről jön.
„Rafaella, Rafaella,
miért kiáltasz?
A sírásod szétszóródik a hegyek visszhangjában és megzavarja a folyók folyását. A kisebbek megkövesedtek a sírásod okozta félelemtől, és a bölcsek már harcra készen állnak.”
Az idős hölgy nem tudta, miként válaszoljon. Nagyon megérintette, amit halott. Isten hangjának hallása mindig rendkívüli dolog volt, de most még inkább, mert Ő a nevén szólította. Milyen régen szólították utoljára a nevén! Senki se használta a nevét egyszer sem, mióta apja elhagyta. A becenevei felülírták valódi nevét. Rafaella, akinek szíve újra megnyílni készült, kételkedett, s a tüzes gyűlölet a szemében még nem aludt ki. Amit ő a szeretetért tett kezdetben, a dühével együtt sértettséggé vált. A lelke nem állt készen az egyszerű szeretetet elfogadására, így lehetetlen volt neki, hogy elfogadja a legerősebb szeretetet, ami csak létezik. De Isten teljes hatalma, s a tudat, hogy ő ezt tette a húgával: elkezdett működni.
-„Hogy mersz engem a nevemen szólítani, Te, a szent gondolatok és gonosz kéz Istene?”
-„Nem az apák szokták a gyereküket a keresztnevükön szólítani?”
-„Igen, de az apák gondoskodnak a gyermekükről, ápolják és szeretik őket.”
-„Nem ezt csinálom?”
Ezekkel a szavakkal Isten rámutatott a Földre.
„Rafaella,
itt az életed elrendezése.
Ezek a lábnyomok jelölik a lépéseid.”
-„Ha ezek a lábnyomok az én lépéseim, akkor kinek a lábnyomai vannak mellette?”
-„Azok az enyéim, Rafaella. Én melletted jártam, amióta a világra jöttél.”
-„És a legnehezebb pillanatokban nincs két lábnyom. Miért nem voltál ott, mikor a legjobban kellettél volna?”
-„Ott voltam és azért nem látod a két lábnyomot, mert karomban vittelek, gyermekem.”
A kőszíve, amelyet olyan nehéz volt meggyőzni, abban a pillanatban felolvadt. Rafaella megértette, hogy apja jelenlétében van, térdre esett, és megbocsátásért könyörgött.
„Tartsd meg könnyeidet Rafaella, ez egy örömteli pillanat, rosszul hittél, de hű maradtál a gondolatidhoz. Most látod: a meggyőződésed mentett meg téged, és mutatta meg másoknak az utat, amelyet felvázoltam nekik.”
-„Apám,
miért nem mutattad magad, miért nem árultad el nekem, hogy itt vagy?”
-„Én mondtam neked, gyermekem, de a füleid nem hallották meg. Megmutattam magamat neked, de szemeid nem láttak. Nyújtottam kezemet, de nem fogadtad el. Aztán feltártam magamat a szívednek, és te hittél.
Hagytalak választani, mert szabad vagy. Nem akartál engem, így nem fedtem fel magam.
Kerestél engem, megjelentem.
Sok kérdés van még szívedben, de legyél türelmes. Mindegyikre válaszolni fogok, amikor eljön az ideje.
Ha elesel, felemellek téged.”
Kérdések
Ettől a pillanattól kezdve a fény beleolvadt a tájba. Annak ellenére, hogy nem volt túl intenzív, Rafaella látta, és ez a fény vezette keresztül az éjszakán. Lehet, hogy mutatta az utat, de Rafaella már tudta azt. Meg tudta volna tisztítani a sötétséget, de Rafaellának nem volt szüksége erre. Ehelyett, ez a fény a belső útját mutatta a lelke felé, és minden sötétségből kivezette.
Oanylonet pár nappal korábban hagyta el, az ember pedig, akit keresett, messze lakott. Ő volt az egyetlen, aki távozott, bár a város mesze volt a szenvedéstől.
Sétálás közben az Istennel való találkozásán gondolkozott. Ebben az esetben Ő apaként cselekedett, úgy cselekedett, mint az igazi apja, aki elhagyta Oanet, senki se tudja miért. Aki olyan sokat adott neki, és aki annyira szerette, teljesen eltűnt.
Ez volt a legmeghatóbb dolog. Isten mindannyiunkat szeret. Ezt olyan szép, de nehéz elhinni. Miért van ennyi nyomor és szerencsétlenség? És miért halnak meg néhányan, mielőtt megtalálnák őket? A válasz az utolsó kérdésre belőle fakad, mint vitathatatlan igazság: Isten teljes szabadságot hagy az embereknek a Földön. Választhatnak, hogy követik az útját, vagy letérnek róla, s a nagy út felé mennek, amit még senki se látott. Ott Isten nem volt jelen vagy inkább elutasították jelenlétét, mert Isten mindenhol ott van. Isten, bár mindenható, hagyja az embereket szabadon dönteni.
De akkor, ha Isten szabad kezet hagy az embereknek az életükben, akkor miért játszik néha a szabadság megsértésével vagy mások örömével? Miért sérti egy ember szabadsága másokét?
Folytatta a gyaloglást, mert muszáj volt megérkeznie a kunyhóhoz. Ő megpróbálta, egyre többször, de a vágy, hogy Isten vele legyen megállította. Úgy tűnt, csak időpocsékolás az egész.
Végre megtalálta a nyomornegyedet házakkal körülvéve, amit keresett. Belépett egy ajtónak látszó helyen, de nem látott senkit. Senki se volt ott, csak egy pergament:
„Amikor megszülettél, nem választhattad meg bátyádat.
Bárki is ő, neked meg kell tanulnod együtt élni vele és élni érte.
Ha bátyádból Isten szeretete árad, akkor ez a szeretet egyesít titeket.
Amennyiben bátyád elfordult ettől az isteni szeretettől, akkor neked kell megmutatnod neki, még ha az életed is múlik rajta.
De, miért jó az életedet adni valakiért, aki nem is akar látni?
Ha sikerrel jársz, megadod az esélyt neki, hogy halála után csatlakozzon Istenhez és az angyalokhoz, és ezért te is csatlakozol hozzájuk.
Ha elbuksz, akkor is csatlakozol hozzájuk.
De, ebben az állt, ne habozz a bátyáddal, ha a szeme nem képes látni, a legnagyobb számért dolgozz és gondolkozz, mert akikért te dolgozol, azok másokon tudnak dolgozni.
Ezért jobb, ha olyan embernek adod az életed, hogy megmentsed, aki nem akar megmenekülni, vagy odaadod az életed, hogy egy tömeget megments, akiben él a vágy, hogy lássanak?”
Rafaella elolvasta és mindent megértett. Minden ember abban a helyzetben van, amit ő kialakított magának, nem csak Isten vágyain keresztül vagy a gonosz inspirációjából, attól a lénytől, kinek nincsen neve, de azon módon is, ahogy minden testvér használja a szabad akaratát és szabadságát. Ha nem fizetődik meg a Földön, akkor Isten megfizeti, mikor eljön az ideje.
Az isteni szeretet nyilvánvaló igazsága megváltoztatta Rafaellát. Könnyezve letérdelt és imádkozott, hogy az Úr, az univerzum Istene adjon neki erőt, hogy alázatosan és szeretettel szolgálhassa mindenhol mindörökké.
Egy egész éjszakán át imádkozott, hajnalhasadtával felkelt, új reményekkel megtelve. Biztos volt abban, hogy Isten őbenne volt, és őérte élt.
A jótett és szeretete aurája sugárzott körülötte. Még ha szemei nem is láthatták ezt, a lelke érezte, mert a lélek volt, a szeretet után, a legfontosabb ajándék, amit Istentől kapott az ember.
Első szent törvényei
Rafaella megközelítette Oanylonet és már érezte a széthúzás fátyolát, ami ránehezedett a városra. Valóban, a Név Nélküli Teremtmény kétséget támasztott szívükben, így elfordultak az igazságtól, és mielőtt ő elindult volna, halványan érezte az Isteni reakciót.
A lakosság egyre inkább két csoportra szakadt, azokra, akik hűek maradtak Istenhez és azokra, akik - hittek vagy sem - ottmaradtak kétségektől átjárva.
Mert ezek az emberek gyengék voltak, elég volt nekik azt hallani, hogy Isten nem létezik, és máris elfordultak tőle. Könnyebb volt azt mondani, hogy Isten nem szeret miket, és emiatt nincs remény, mint megmutatni nekik, hogy minden vétek megelőzhető jó értelemmel.
Rafaella látta ezt a gyengeséget. Találkozott egy maroknyi testvérével, hogy tartsa bennük a reményt, és fenntartsa a szilárd meggyőződésüket arról, hogy Isten szereti őket. Imádkozott, hogy minden ember megtalálja az utat Istenhez, így mindenki láthatja, hogy nincs egyedül.
A meggyőzés és biztosíték, amit megmutatott, bizonyította, hogy képes hirdetni az igét, és sok embert meg tud győzni a szavaival.
A büntetés
Ebben a pillanatban az Isteni büntetés lecsapott. Villámlások összeütközésével kezdődött az ég legmagasabb pontján, majd utána egész folyónyi víz esett. Egyenként vesztették el az emberek az életüket. Aztán tűznyúlvány futott át az embereken. A legrosszabbakat belehajította a csillagok örök tüzébe, ahol a szenvedés és félelem új formáját tapasztalták meg.
Akik hittek, azok új életet kaptak. A nappali csillaghoz emelte őket, hogy közelebb legyenek az Isteni dicsőséghez. Rafaellát és hat másik embert arkangyallá tett, annak érdekében, hogy a hét erényt őrizhessék évszázadokig.
Útnak indítása
Egy nap a földön,
Egy ember vajúdott.
Szerette Istent teljes szívéből, de sosem merte kinyilatkoztatni a körülötte lévőknek a szeretetet, amit magában hordott.
Követői megátkozták az Urat, és sosem fejezték be a káromkodást.
Az ember nem mert válaszolni. Tisztában volt bűnével, de nem cselekedett, a félelem korlátozta ebben.
Hazament egy este, és szalma fekhelyére esett sírva.
Bízott Istenben, hogy tudja, milyen nehéz barátai előtt felvállalnia hitét.
Azt mondta, mégjobban zokogva, hogy ő csak álmaiban jelentette be hitét, de félt…
Hogyan merje kinyílvánítani hitét?
Nem tud tovább úgy élni, hogy Istent magában őrizze. El kell mondania… Az egész világnak szét kell kürtölnie.
És Isten, meghallgatva gyermekét, útnak indította Rafaellát ezekkel a szavakkal:
„Menj Rafaella azért, hogy ő diadalmaskodjon!”
Azzal a megjelenéssel, amit érezni lehet, de látni nem, Rafaella leszállt és találkozott a férfival.
Másnap, amikor barátaival találkozott, s amikor ők Istenről rosszallóan kezdtek el beszélni, nem hagyta szó nélkül. Egy láthatatlan erőt érezve maga mellett, határozott hangon kijelentette: nem akarja, hogy Isten nevét meggondolatlanul kiejtsék. Amikor befejezte, senki nem szólt egy szót se.
Isten volt az ő Istene, és senki se káromolhatta az ő jelenlétében.
Ebben a pillanatban, mikor a férfi barátai utálatos arckifejezéssel néztek rá, és a félelemtől megbénult, Rafaella megerősítette őt, így hangot adott neki.
Ezután nyugodtan folytatta, de szavaiban benne volt a sírás ereje. „Isten szeret minket, nincs jogunk ilyeneket mondani róla.”
De az emberek körülötte nem értették, és nem hagyták szabadon gondolkozni. Ráugrottak és letépték végtagjait.
Ő kilehelte a lelkét ezen a napon, rettenetesen szenvedve, de büszke volt arra, hogy végre tisztelte a hitét.
Rafaella megragadta ennek a jó embernek a lelkét, és bemutatta a Mindenhatónak.
Az imádság
Rafaella betöltötte azok tiszta szívét, akik hozzá imádkoztak, hogy erőt adjon hitükhöz és a helyes cselekvéshez, így az ember nem csak akarhatja a jót, de cselekedheti is azt.
De még ha a meggyőződés inspirálta is, Isten beszélt a rajta keresztül.
Miután a férfi lelke, amit Rafaella inspirált, visszatért a napba, a gyilkosok egymásra néztek. Megölték a saját barátjukat. Azután, a holttestet elnyelték a hatalmas lángok, melyek hamar eltűntek. A test épségben maradt, kivétel a törzse, amelyre az alábbiak voltak írva arany betűkkel:
Oscermine Imádsága Istenhez.
Könyörgés Szent Rafaellának.
Ó, Istenem!
Te, akiben hiszek,
Te, aki vezeted lépéseim,
Adj nekem erőt, hogy a Te felséges Nevedet vallhassam
Úgy, mint a szeretetet és imádatot, amit érzek irántad.
Küldd el nekem az Arkangyalod, Rafaellát, hogy ő az én oldalamon lehessen,
Azért, hogy ne kelljen egyedül szembenéznem hitem ellenségeivel.
Hogy cselekedetem szívemből fakadjon, és hogy még bal kezem is kövesse a jobbom utasítását.
Hogy szívem féljen Tőled,
És hogy hirdethessem a Te Szent Nevedet.
Istenem, emeld meg kezedet, hogy Rafaella leszálljon és támogasson engem.
Ámen!
|
_________________
|
|
| Revenir en haut de page |
|
|
|
|
Vous ne pouvez pas poster de nouveaux sujets dans ce forum
Vous ne pouvez pas répondre aux sujets dans ce forum
Vous ne pouvez pas éditer vos messages dans ce forum
Vous ne pouvez pas supprimer vos messages dans ce forum
Vous ne pouvez pas voter dans les sondages de ce forum
|
|
FAQ
Rechercher
Liste des Membres
Groupes d'utilisateurs
S'enregistrer
Profil
Se connecter pour vérifier ses messages privés
Connexion
