 |
L'Eglise Aristotelicienne Romaine The Roman and Aristotelic Church
Forum RP de l'Eglise Aristotelicienne du jeu en ligne RR
Forum RP for the Aristotelic Church of the RK online game
 
|
| Voir le sujet précédent :: Voir le sujet suivant |
| Auteur |
Message |
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 12878
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
 Posté le: Ven Juin 02, 2023 12:56 am Sujet du message: [HUN]Az erények könyve - Arisztotelész dialógusai - |
 |
|
| Citation: | 
Az erények könyve
|
_________________
Derničre édition par Kalixtus le Ven Juin 02, 2023 1:48 am; édité 1 fois |
|
| Revenir en haut de page |
|
 |
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 12878
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
| Posté le: Ven Juin 02, 2023 1:00 am Sujet du message: |
|
|
| Citation: | 
I. fejezet - A születés -
bevezetés, amelyben megismerjük a próféta születésének körülményeit.
Arisztotelész élete
Nehéz azok feladata, akik bele szeretnének merülni tekintetükkel a múlt századok végtelen mélységébe és a szavakat keresnek, hogy szívünkben életre keltsék a történelem hőseit. Kinek az életéről lenne érdemesebb beszélni, mint Arisztotelészéről akinek tanításai még mindig megvilágítják életünket és halálunkat?
Ez az, amit én, szegény hívő, ma el kívánok mesélni nektek. Ha ennek a történetnek az egyszerűsége megérint, és ha ennek a bölcs embernek a nemes alakja eljut a szívetekig, akkor a munkám mosolyt csal a mennyei erők arcára.
Bevezetés
A Bölcs Arisztotelész, a Mindenható Szolgálója, akinek az Isteni Szó feltárult és aki bejelentette a megváltást és a fény eljövetelét.
Első fejezet
Akkoriban Sztagira városában óriási hír terjedt el: a bölcs csillagászok egy ismeretlen üstököst fedeztek fel az égbolton. A város népe azonnal összesereglett az agórán és megpróbálták megfejteni, milyen üzenetet akartak az égiek közvetíteni az embereknek. Sajnos a szívük sötét volt hamis isteneikbe vetett téves hitük miatt miatt és tévútra vitték őket a hitetlen javaslatok. Egyesek szerint az üstökös Hermész szárnyas lábakon való érkezését jelezte. Mások úgy hitték, hogy Zeusz villámai csapnak le az emberekre a világvégét jelezve. Csak egy ember maradt csendben a gyűlésen: a felesége szülni készült és aggodalma nem engedte beavatkozni. Nem ő volt a legkevésbé bölcs, és az se, akire a legkevésbé hallgattak. Nemesség és béke, valamint a a kemény munka és a nehéz élet nyomai tükröződtek az arcán.
A megbeszélések megoldás nélkül értek véget és a férfi sietett haza, ahogy csak tudott.
Ott, egy bőr ágyon fekve, a felesége épp megszülte a fiát. A férfi tisztelettel odament az újszülötthöz, karjába vette és felemelte őt az ég felé, mondván: " Mennyei hatalmak, rátok bízom a fiamat. Adjatok neki jó és igazságos életet. Legyen a szíve tiszta, elméje éles, erénye hibátlan. Bölcsességetek irányítsa léteit és gondolatait, úgy, hogy az élete olyan legyen mint egy szilárd tölgyfa, amelynek árnyékában a boldogtalan megpihenhet." Az anyja mellé téve a gyereket, a férfi letérdelt az ágynál és hosszú ideig mozdulatlanul, csendesen szemlélte feleségét és a fiát.
|
_________________
|
|
| Revenir en haut de page |
|
|
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 12878
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
| Posté le: Ven Juin 02, 2023 1:04 am Sujet du message: |
|
|
| Citation: |
II. fejezet: A Kinyilatkoztatás -
Melyben Arisztotelész a Teremtő szavát hallja.
Egy nap a fiatal Arisztotelész, mindössze öt évesen, le akart ülni a hamis isten, Apolló temploma közelében, falujában, Sztagirában. A templom egy kis dombon feküdt a város keleti végén. A gyermek szerette nézni a magas fehér kőoszlopokat, amik keresztül vágtak az égszínkék égen.
Mikor a lépcsők felé közeledett, megállt, mintha mozdulatlanná tette volna egy láthatatlan erő. Nem értette, hogy mi történt, visszafordult a város felé és hívta az anyját, Phaestist, aki a közelben volt. Azonban egyetlen hang sem jött ki a száján.
Rémület borította el a fiú lelkét, majd hirtelen mennydörgés morajlott a hamis isten temploma felett. Egy villám csapott a középpontjába, és a templom a gyermek lábai előtt omlott össze.
Aztán, egy erős, az eget is megrázó hang visszhangzott Arisztotelész lelkében. Így szólt: "Ez az én erőm, amit azoknak a bálványoknak szánok, melyeket istenekként tiszteltek. Keresd az egyetlen igaz Istent, kutasd az Igazságot és a Szépséget, és akkor eljön az a nap, amikor minden helyre fog állni."
Mélyen lesújtva, a gyermek élettelenül esett össze a földön. Mikor kinyitotta szemeit, az édesapja házában volt és az anyja gyöngéden hajolt fölé: "Fiam, mi történt veled? Az összeomlott templom közelében találtunk meg, az arcoddal az ég felé fordulva. Isten volt az, aki megjelent? Ki pusztította el a templomot? "
A gyerek azonban nem válaszolt. Csendben maradt, és úgy nézett anyjára, mint akit most lát először.
Végül megszólalt:" Én drága anyám, könyörgök neked, mondd el: mi az Igazság?"
A szegény asszony jó volt, de sajnos a lelke még mindig tele volt pogány gondolatokkal és nem tudta hogyan válaszolhatna erre a kérdésre. Összeérintette homlokát fiával, megölelte őt, és gyengéden lehunyta a szemét.
"Szeretlek fiam, nem ez az egyetlen dolog, ami számít? Aludj most már; édesapád holnap tér vissza a háborúból és muszáj kipihentnek lenned, hogy illően fogadd őt."
Majd felállt és aggódó gondolatokkal telve kiment a szobából. |
_________________
|
|
| Revenir en haut de page |
|
|
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 12878
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
| Posté le: Ven Juin 02, 2023 1:13 am Sujet du message: |
|
|
| Citation: |
III. fejezet - Párbeszéd a lélekről. I. rész -
Amelyben Arisztotelész és Epimanos megállapítja, hogy az embernek kell hogy legyen lelke, ellentétben az állatokkal.
Néhány hónapig Arisztotelész és családja a makedón fővárosban, Péllában éltek. Az apját, Nicomakhoszt éppen kinevezték a makedón király, II. Amintasz személyi orvosává. Arisztotelész egyre bölcsebb lett felvilágosult oktatója irányítása alatt. Egy napon amikor Arisztotelész visszatért a palaisztrából, leült egy szökőkútnál apja házának udvarában és megkérdezte tanárát:
Arisztotelész: "Mester, milyen csodálatos már, hogy az ember képes gondolkozni, míg az állatok csak léteznek?"
A tanára, Epimanos, így válaszolt:
Epimanos: "Ki mondhatja el, hogy olvassa a természet könyvét és megismeri az istenek titkait? Arisztotelész, azt mondom neked, nem tudhatjuk az állatok gondolkodnak-e. Az ember gondolkodik, ez biztos. Azonban az állatok? Olvasunk a gondolataikban?"
Arisztotelész: "Nem értesz egyet azzal, nemes mester, hogy az ember örökké keresi az újdonságot?"
Epimanos: "De, igen, az biztos, hogy ritkán látni olyan embert, aki meg van elégedve azzal, amije van és amit tud."
Arisztotelész: "Sajnos, igen ez nagyon ritka, és gyakran gondolok arra, hogy jobb lenne az embernek az ősiek egyszerű életét élni. Az emberek szüntelenül az új ismereteket keresik. De mondd meg nekem nemes Epimanos, az ember ezen küldetése nem a lelkének és az intelligenciájának legegyértelműbb bizonyítéka?
Epimanos: "Tudom, mit akarsz mondani: ha az ember nem keresne szüntelenül, ez azt jelentené, hogy megelégszik azzal, amije van, hogy nem újít, nem is gondolkozik. Valójában az emberi kíváncsiság garantálja a lelkének a létezését."
Arisztotelész: „Valóban erre gondoltam. Látom, megértesz. De folytassuk egy kicsit. Van egy gyönyörű kutyád, ha jól tudom? Egy agár?"
Epimanos: "Igen, királyunktól kapott ajándék a kelta hódítók elleni utolsó háborúban tett szolgálataimért. Nagyon hozzám nőtt."
Arisztotelész: "Megértelek. Hogyan neveled a kutyádat?"
Epimanos: " Ez nagyon egyszerű: Ha azt akarom, hogy csináljon valamit, és helyesen csinálja, megjutalmazom. Ha rosszul csinálja, megbüntetem egy kicsit."
Arisztotelész: Tökéletes! Ha felnőtt, mindig azt fogja tenni, amit tanítottál neki, nem? Megértette, hogyha nem azt teszi, amit kérsz tőle, nem fog jutalmat kapni."
Epimanos: "Valóban. De nem látom, hogy hova tart a beszélgetésünk.
Arisztotelész: "Mesterem: ez a kutya olyan nemes és jól képzett, hogy csak a te tanításod szerint cselekszik. Nem tesz semmit saját kezdeményezéséből és az egyszer már kiképzett kutya nem tud megváltozni. Nem értesz egyet?"
Epimanos: "Igaz, hogy a változáshoz újra kellene képezni, és büntetni olyanért, amiért régebben jutalmat kapott. És a szegény kutya megőrülne. Ez szörnyű lenne."
Arisztotelész:/i] "Igen. De mi nem azt mondtuk, hogy az ember kíváncsisága és az a képessége, hogy új dolgokat fedezzen fel az, ami azt bizonyítja, hogy lelke van?"
"Valóban azt mondtuk. És ha követni tudlak, ez azt jelentené, hogy az állatoknak, mint az én kutyám is, amelyek nem képesek változtatni saját viselkedésükön maguktól, nincs olyan lelke, mint az embereknek."
Arisztotelész: "Pontosan! Tehát megállapítható, hogy különbség van az ember és az állatok között. De mi az? Te tudod?"
Epimanos: "Nem, nem vagyok tisztában vele. Akarod, hogy együtt találjunk választ minderre?"
Arisztotelész: "Örömmel! Azonban nem most, mert látom, hogy apám éppen visszatér a királyi udvarból és sietek meghallgatni a palota híreit. Minden jót! "
Epimanos: "Neked is, zseniális tanítványom!" |
_________________
|
|
| Revenir en haut de page |
|
|
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 12878
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
| Posté le: Ven Juin 02, 2023 1:30 am Sujet du message: |
|
|
| Citation: |
IV. fejezet - Párbeszéd a lélekről.
Második rész: amiben Arisztotelész megállapítja hogy a lélek jövőjére, azt ami a halált és a test pusztulását követi, ma kell elkezdeni felkészülni.
Beesteledett Pélla falujában. Hallani lehetett a nők suttogását, akik a pogány templomok mellett imádkoztak a hamis istenekhez a király egészségéért. Valóban halálán volt. Nikomakhosz, Arisztotelész apja az ágya mellett volt, megpróbálta enyhíteni a fájdalmait, és késleltetni az elkerülhetetlent.
Arisztotelész, aki akkor 14 éves volt, csak bóklászott a város utcáin, anélkül hogy látott vagy hallott volna bármit is abból ami körülötte történt. Mi történne vele vagy az apjával, ha király meghalna? Természetesen, őt nem tehetnék felelőssé, de ki tudja, mit képzelnének az ártó szándékú udvaroncok, és miféle bosszút tudnának elrendelni a két király közötti időszakban.
Persephone templomának közelében megállt. Nem hitt ezen istenek hatalmában, akik nem tűntek többnek számára halott báboknál, de ugyanekkor a halál istennőjének a megidézésében volt valami titokzatos fenség.
Egy kezet érzett a vállán. Epimanos volt az.
Epimanos: „Imádkozol a királyért, Arisztotelész?“
Arisztotelész:„Imádkozni? Kihez kellene imádkoznom? És mit kellene kérnem?“
Epimanos: „Mit kéne kérned? Hogy élje túl, természetesen. Ha nem hiszel ebben az istennőben, nem hiszel a legfelsőbb erőben sem, aki irányítja az életünket?“
Arisztotelész: „Hogy élnie kellene? Meg fog halni, éppúgy tudod mint én. A mi imáink nem tudják visszahozni a fiatalságát vagy az egészségét. Sokáig élt, és itt az idő, hogy távozzon. Nem, ha imádkozom, nem azért fogok, hogy éljen.“
Arisztotelész: „Mi történik az élet után, Epimanos? Az ember birtokolta kivételes lélek, amely megkülönböztet minket az állatoktól, fennmarad az élet után??“
Epimanos: „Nem tudom, Arisztotelész. A tudomány az életről szól, nem a halálról. El tudom mondani neked, hogyan élj jól, hogyan légy boldog, és hogyan értsd meg a hétköznapi életet, de azt nem, hogy mi történik a halál után“
Arisztotelész: „El tudod mondani, hogyan éljek jól? Nézzük ezt. Egyetértesz azzal, hogy az intelligens cselekvéshez előre ismerni kell a következményeket?“
Epimanos: „Igen, persze ez segít neked elkerülni a hibákat, a helytelen cselekvést, vagy a helyzet rossz megítélését. Fontos a tervezés.“
Arisztotelész: „Igen, ezt tanítottad nekem fiatalkorom óta. De ha nem bánod, vegyünk egy példát: képzeljük el, hogy házasodni akarsz. Egyetértesz azzal, hogy ez egy végleges elkötelezettség, és körültekintően kell választanod?“
Epimanos: „Természetesen! A törvényeink nem rendelkeznek a válásról, és úgy gondolom, azok akik házasodni akarnak úgy fogják rendezni a dolgaikat, hogy boldog házasságuk legyen, egyébként teljes őrültség lenne.“
Arisztotelész: „Ugyanúgy gondolod, mint én, hogy a házasságra már a komoly elköteleződés előtt felkészül az ember: megpróbálja kijavítani a hibáit, hogy jobbá és kellemesebbé váljon, így a házasság után minden sokkal jobb lesz.“
Epimanos: „Ha mindenki megfogadná ezt a tanácsot, több boldog házasság lenne, de azt hiszem, ezt kell tennünk a legtöbb esetben.“
Arisztotelész: „Örülök, hogy egyetértünk. Tehát a helyes élethez muszáj tudnunk mi történik a halál után.“
Epimanos: „Ó!? Már nem tudlak követni. Mit akarsz mondani?“
Arisztotelész: „Nagyon egyszerű: éppúgy mint a házasság, a halál is egy végleges esemény. Így gondosan fel kell készülnünk rá. Ha van élet a halál után, akkor az életet amit a halál előtt élünk, a halál utáni életre való felkészülésre kell szenteljük. Ahogy a házasság előtti időt a házasélet előkészítésével kell töltsük.“
Epimanos: „Látom hova akarsz kilyukadni. Számodra a halál csak egy átjáró egy másik életbe?
Arisztotelész: „Igen, és a jelenlegi életünket annak kell szenteljük, hogy felkészüljünk erre a jövőbeli életre.“
Epimanos: „De miért fontosabb ez a jövőbeli élet mint a jelenlegi? Hogyan lehetsz benne biztos, hogy létezik?“
Arisztotelész: „Emlékszel a beszélgetésünkre az állatok és emberek közötti különbségről?“
Epimanos: „Igen, nagyon jól emlékszem. Azt mondtad, hogy van egy különbség a kettő között, hogy az ember intelligens, míg az állat soha nem keres semmi újat.“
Arisztotelész: „Igen. Ugyanakkor, miért keresi az ember az újat hogy új dolgokat hozzon létre magában és körülötte?“
Epimanos: „Nos, ha beszélhetek a saját tapasztalatomról, azt tudom mondani, hogy az eszmék úgy ötlöttek fel bennem, mintha mástól jöttek volna és az én eszméim csak ezek tükörképei lettek volna.“
Arisztotelész: „Ugyanarra a következtetésre jutottam. Az a gondolat csapott belém, hogy ezek az eszmék nem a környezetemből jönnek, hanem belőlem, a belsőmből. Úgy tűnt, ...“
Epimanos: „Anyagtalan, nem?“
Arisztotelész: „Igen, anyagtalan. Nem egy érzékelhető hatás eredménye, inkább valami lelki, megfoghatatlan hatásé.“
Epimanos: „Értem. Mindazonáltal milyen következtetéseket tudunk levonni ebből? Nyilvánvalóan ezek a benyomások a lelkünkből erednek.“
Arisztotelész: „Igen, de ez azt jelenti, hogy a lélek anyagtalan, de az anyagtalan nem származhat anyagból. Semmi sem adhat valamit, amivel nem rendelkezik. Nem így gondolod?“
Epimanos: „Igen, ez így érthető. Azonban hova akarsz kilyukadni ezzel?“
Arisztotelész: „Édesapám orvos, Epimanos, és gyakran leírja a halált nekem: az anyag elbomlik, és idővel szétesik. És nézz körül: a halált mindig jelzi az anyag megsemmisülése.“
Epimanos: „Igen, minden elmúlik ezen a világon, és mindaz, amit az ősök építettek, már majdnem eltűnt.“
Arisztotelész: „De ha veszel valamit, ami nem anyagból áll, az is eltűnik?“
Epimanos: „Szerintem nem. Ha nem anyagból áll, akkor nem is tud szétbomlani. Nem hal meg. Ily módon, egy olyan ember gondolatai, mint Pithagoraszé, örökké megmaradnak és több ezer évig fennmaradnak.“
Arisztotelész: „Szóval úgy gondolod, hogy az anyagtalan nem hal meg?“
Epimanos: „Az alapján, amiről eddig beszéltünk,azt hiszem ezt megállapíthatjuk.“
Aristoteles: „Akkor a lelkünk, ami anyagtalan, szintén nem halhat meg. Amikor meghalunk a testünk eltűnik, de a lelkünk megmarad. Életünk a jövőben a lelkünk élete. Ezért az életért nekünk a testünkben kell felkészülni.“
Epimanos: „A haldokló király tehát ismét élni fog?“
Arisztotelész: „Igen, és az ő lelkének boldogságáért megyek ma este imádkozni.“
Epimanos: „Akkor együtt fogunk imádkozni.“
És ezekkel a szavakkal a két barát elvált. Epimanos visszatért Persephone templomába, míg Arisztotelész a városon kívülre tartott, hogy sétáljon egyet a vidéken.
|
_________________
|
|
| Revenir en haut de page |
|
|
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 12878
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
| Posté le: Ven Juin 02, 2023 1:40 am Sujet du message: |
|
|
| Citation: |
V. fejezet - Vándorlás -
Amelyben Arisztotelész megállapítja, hogy nincs értelme több istenben hinni, és hogy mindenben jobb az egységesség mint a megosztottság.
Amikor Arisztotelész tizenöt éves volt, elvesztette az apját és az anyját, és legközelebbi rokonának, Proxénének a felügyeletére bízták, aki egy távoli régióban élt Stageira és Athén között. A fiatal árva kemény munkával művelte a földet. Ez nem igazán elégítette ki, mert meggyőződése volt, hogy szelleme többre képes, mint a kezei. Gyakran találkozott alázatos parasztokkal, akik Proxénével dolgoztak. Egyértelműen csodálta az egyszerű élet iránti érzéküket, távol a fényűző ragyogástól és luxustól, amelyek véleménye szerint egyértelműen a bűnhöz vezettek. Ugyanakkor Arisztotelészt lenyűgözték szokásaik.
Egy nap látta egyiküket, amint épp imádkozott. Arisztotelész emlékezett az utolsó beszélgetésére Epimanossal és úgy gondolta, a földműves hibát követ el
Arisztotelész: „Kihez imádkozol, jó ember?“
Paraszt: „Az istenekhez, fiatal barátom.“
Arisztotelész: „Az istenekhez? De kik ők?“
Paraszt: „Aphrodité, Apolló, Árész, Artemisz, Athéné, Demeter, Dionüszosz, Hadész, Héra, Hermész, Héphaisztosz, Poszeidón, és közülük a legfontosabb, Zeusz. Az Olimposz hegyén ülnek mindannyian.“
Arisztotelész: „Hol van az az Olimposz?“
Paraszt: „Ez egy csodálatos város egy hegy csúcsán, melyet senki nem volt képes meghódítani. Látod az Athosz hegyet? Az Olimposz százszor vagy ezerszer ekkora.“
Arisztotelész: „Bármikor is megpróbáltál felmászni erre a hegyre? Nem vagy kíváncsi, hogy lásd a saját szemeddel ezeket az Isteneket akikhez imádkozol minden nap?“
Paraszt: „Oh, nem, fiatalember. Én csak egy alázatos földműves vagyok. Az én helyem itt van, nem az Olimposzon.“
Arisztotelész: „De akkor hogyan tudsz hinni ezeknek az istenekben, ha te magad nem voltál szemtanúja a létezésüknek?“
Paraszt: „Mert nekem azt tanították hogy ők léteznek, és imádkozni kell hozzájuk a jobb szüretért és úgy hogy a teheneim kövérek legyenek.“
Arisztotelész: „Ez furcsa, te nem szeretetből imádkozol istenhez, hanem világi dolgokra áhítozol? Azt hiszem, hogy ez ésszerűtlen, anyagot remélni az anyagtalantól. De őszintén szólva, nem ezt találom irracionálisnak abból amit mondtál.“
Paraszt: „Tehát még valamit a szemre hánysz?“
Arisztotelész: „Nos a dolog amit nem értek, hogy miért imádkozol több istenhez ?“
Paraszt: „Amint mondtam neked, ezt tanították nekem, hogy sokan vannak, és ez így volt örökké.“
Arisztotelész: „Ez feleslegesen komplikálttá teszi az ügyet. Több isten helyett nem lenne praktikusabb csak egyet dicsérni?“
Paraszt: „Kezdesz felidegesíteni, ifjú utazó. Én feltehetek neked néhány kérdést? Azt fogom kérdezni, hogy rövidnadrágot vagy hosszú nadrágot viselsz-e? Most hagyj engem meditálni.“
Arisztotelész: „Nem, nem teszem. Először, jó ember, el kell ismerned, hogy egy Istenhez imádkozni sokkal logikusabb lenne. Nem azt várjuk az Istentől, hogy mindenható és mindentudó legyen? Több istent imádni olyan, mint az erőt több felé osztani annak ellenére, hogy képesek lennének egyesülni. Hiszem, hogy mindenben jobb az egységesség mint a megosztottság.“
Arisztotelész: „Nem, biztos! Az isteni egy egységes egész, és az isteni tökéletes ezért a tökéletes egységes. Az egység az ideális alakja a dolgoknak.“
Paraszt: „Rendben, hagyd abba fiatalember, túlságosan buta vagyok ahhoz, hogy a képtelenségeidet hallgassam. Messze nem vagyok én írástudó. Ha adok neked egy tanácsot, békén hagysz?“
Arisztotelész: „Igen, rendben, mondd csak.“
Paraszt: „Menj vissza Athénba, ha Proxéne elenged téged, és találsz ott egy professzort, aki meg fog hallgatni téged. A neve Plató.“
Arisztotelész: „Köszönöm, jóember.“
A tizennyolcadik tavaszát követően Proxéne Athénba küldte Arisztotelészt. A szegény földműves nagyon boldog volt, hogy látta őt elmenni. |
_________________
|
|
| Revenir en haut de page |
|
|
Kalixtus
Cardinal
Inscrit le: 24 Fév 2013
Messages: 12878
Localisation: Roma, Palazzo Doria-Pamphilj
|
| Posté le: Ven Juin 02, 2023 1:45 am Sujet du message: |
|
|
| Citation: |
VI. fejezet - A mester -
Melyben Arisztotelész találkozik Platonnal, a tanítómesterével, lenyűgözi őt mesteri következtetéseivel.
Arisztotelész több napos fárasztó út után végül megérkezett Athénba. Amit ott látott, megdöbbentette. A város csodálatos volt, és építészete letisztult. Az oszlopsorok oly harmóniában helyezkedtek el, mely emelkedett hangulatot kölcsönzött nekik. Minden utcasarkon, burjánzó piacok bizonyították a félelmetes kereskedelmi tevékenységet, ami ezen a részen történt. Számos kert volt, és ezekben filozófusok kis csoportjait lehetett látni, a fényűző növények, a bájos szökőkutak és ezer éves kövek között álokoskodásukat tervezve. A fennsíkon magasodó pompás templom uralta a várost.
Arisztotelészt nagyon lenyűgözte mindez, és végül megtalálta az akadémiát, ahol a híres Platón tanított. A hely nagyszerűsége nyomasztotta őt, s mint egy káprázatban, bolyongott az épület óriási márvány folyosóin. Léptei egy nehéz ajtó felé vezették, melyen a következő felirat volt olvasható: "Iskola, második ciklus". Arisztotelész ezidáig még sohasem látott ehhez foghatót azt kérdezte magától, mit jelenthet ez a titokzatos kifejezés, ám úgy döntött bemegy útbaigazítást kérni. A fogadtatás igen kellemetlen volt. Egy kellemetlen idősebb hölgy összepréselt ajkakkal felvilágosította, hogy "- Platon professzornak egy harmadéves kurzust kell tartania az előcsarnok végén jobbra, aztán balra aztán még kétszer jobbra aztán balra, majd egyenesen aztán a B lépcsősor tetején." Végül egy nő egy sötét pillantásával megérttettette Arisztotelésszel, hogy ajánlatos azonnal elhagynia a termet.
Hosszas bolyongás, és azon diákok megvető pillantásai után, akiktől az irányt tudakolta, Arisztotelész végül megérkezett egy hatalmas amfiteátrumba, ahol a professzor észrevette a betolakodását.
Platón: „Mi a neved, fiatalember?“
Arisztotelész: "Arisztotelész."
Platón:: „Nagyon jó. Arisztotelész, tudd meg, hogy én nem fogadok be akárkit a tanfolyamomra, ezért le kell, hogy vizsgáztassalak.“
Arisztotelész: „Készen állok.“
Platón: „Nos, akkor. Arisztotelész, ha felveszlek a tanfolyamomra, megtanítalak a logika alapjaira, és mindenre, amit az intelligenciád enged. De legelőbb meg kell tanulnod hogyan tartod távol magad attól amit bizonyosnak gondolsz. A jó filozófus csak a saját állításaiban biztos és képesnek kell lennie a szofisták perverz indoklásainak leszerelésére, hogy a világról tökéletes tudást alkothasson. Figyelj jól: azt állítom, hogy nincs olyan macska, amelynek nyolc farka van, de a macskának eggyel több farka van mint a nem macskának. Ezért a macskának kilenc farka kell, hogy legyen.“
Arisztotelész figyelmesen hallgatta.
Platón: „Rendben, tudná demonstrálni,ennek az álokoskodásnak az abszurditását?“
Arisztotelész egy perc alatt válaszolt és a következőket állította.
Arisztotelész: „Nos, folytassuk az érvelést. A macskának kilenc farka kell, hogy legyen, tehát a macskának kilenc farokkal többje van, mint a nem macskának. S mivel a nem macskának nyolc farka van, így a macskának 17-nek kell lennie...“
Arisztotelész: „Ha egy érvelés hurokba fordul, ellentmondásba keveredik önmagával. A következtetés az ami a konklúzióból fakad, ezért hamisnak kell lennie.“
Platón: „Ez figyelemre méltó, fiatalember. Látom, hogy nem szükséges téged tanítanom a következtetés művészetére, mert ez veled született képességed.“
És Arisztotelész boldog volt, hogy új tanára elégedett vele. |
_________________
|
|
| Revenir en haut de page |
|
|
|
|
Vous ne pouvez pas poster de nouveaux sujets dans ce forum
Vous ne pouvez pas répondre aux sujets dans ce forum
Vous ne pouvez pas éditer vos messages dans ce forum
Vous ne pouvez pas supprimer vos messages dans ce forum
Vous ne pouvez pas voter dans les sondages de ce forum
|
|
FAQ
Rechercher
Liste des Membres
Groupes d'utilisateurs
S'enregistrer
Profil
Se connecter pour vérifier ses messages privés
Connexion
